Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán

Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com

Szittya ősöktől

Szerző: Gyarmati Gábor  |  2013.07.01. Lexi.hu

Amikor beültem Szittya Niki autójába, jó 3 éve beszélgettünk utoljára. Igaz, hogy egy hónapja futólag összetalálkoztunk, de az csak néhány perc volt, és üzleti okok miatt nem beszélhettünk magánügyeinkről.

Utolsó mélyebb beszélgetésünk 2010-ben volt. Hogy miért oly fontosak e dátumok? Azért mert 2010-ben Niki egy kereső nő volt, kisbabáját tolta a kocsiban, közben szaladt az edzőterembe, majd dolgozni, s a nagyobb gyermek is várta az oviban. Azt sem tudta, hogy merre szaladjon, de már akkor körvonalazódott benne, hogy nevét nem véletlenül kapta a Teremtőtől. Régi időkbe vezeti vissza, és ott az erő, mely csak őt illeti meg, s ezt másoknak adhatja. Elvenni tőle nem lehet.

Az autóba beülve éreztem egy magas energiamezőt. Az utca zaja után az isteni csend fogadott. A zaj és a csend fogalmaknál itt a lelki nyugalomra gondolok. Az utcán szaladgáló stresszes, önző emberek után mellettem ült, stílusosan a kormánynál a nyugalom hírnöke, aki kívül vibráló, színes egyéniség, de belül mégis képviseli a szeretetteljes békét. Ezzel példát is ad jócskán mindenkinek, akár tudnak róla, akár nem.

Beszélgettünk. Ez már nem az a szokásos utcai zsibongó beszélgetés volt a racionális nyavalyákról, hanem repülés egy angyali világban (mint kiderült mindkettőnk honlapja angyal), de valahol ezen túl is egy olyan angyali érzés fogott el mindkettőnket, melyet senki nem érthet meg, ha belül nincs jóban magával.

Mi, úgy tűnik, jóban vagyunk magunkkal, és barátilag jóban vagyunk egymással is, mert egy isteni kapocs hozott össze bennünket akkor abban az autóban. A leveleinkből (ami nem volt számos) tudtam, hogy nagyot haladt a lány az úgynevezett lelki létrán felfelé. De hogy már Isten közelében is járt, azt csak élettörténete mutatta. A férje 2010-ben hagyta itt őket, amikor repülővizsgája másnapján lezuhant. Azóta talán még jobban itt van velük, és segíti őket mindenben, amiben tárgyak nélkül lehet. Mégis olyan érzés ez, mondja Niki, mintha feljebb emelkedett volna a kapcsolatuk, mintha erejét már nem csak a neve és isteni eredete, hanem eme ősidőkön túllépő, mindenek felé induló és onnan érkező jó erő irányítaná. A férjével időnként beszélget, attól függően, hogy mit is kell éreznie, megértenie az adott időszakában.

Innen már csak egy lépés odáig, hogy ez a nő olyan magas energiával rendelkezik, melyet ott az autóban, fél méterre tőle is éreztem, és tudom, mindenki érez. Kérdez a kilépési pontokról az ember életében, s elmondom, hogy őneki még jócskán dolga van itt, így azokon, bár 7 van belőlük, még nem kell gondolkodnia. Egyen épp nemrégiben volt túl, de észre sem vette, hiszen dolgozik, vezet, tervez, segít, és honlapot készíttet, mert tudja, hogy erejét, az erő belső képzését és szívünkből kiáramoltatását meg kell mutatnia mindenkinek. A két gyermekén túl a világnak is meg kell mutatnia, hogy ez itt valami nagyon fontos feladat. Feladat mindenkinek megtalálnia önmagát, ahogyan ő tette ezt a sok szenvedésen át, melyek nemhogy letörték volna, hanem megerősítették, amikor feltette a kérdést, hogy Gábor, mit láttál te bennem évekkel ezelőtt. Őt, ezt láttam benned akkor, aki most itt ült mellettem az autóban. Bár nem csak az autóban voltunk, hanem két barát repült egymás mellett az isteni égen a felhőket tologatva széjjel az emberek fölül. Még sok dolga van, mint az emberek nagy részének is, akik hajlandóak tenni magukért. Ez hát az, amiért élünk itt e Földön.

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 52
Tegnapi: 12
Heti: 275
Havi: 489
Össz.: 132 418

Látogatottság növelés
Oldal: Szittya ősöktől
Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán - © 2008 - 2017 - ujaranykor.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »