Fogjam vagy elengedjem a kezét a gyereknek?

Szerző: Gyarmati Gábor  |  2013.08.08. Lexi.hu

A kacsamama tanítja a fiókáját, vagyis ott úszkál körülötte, és figyeli minden mozdulatát. Amikor eljön az ideje, távolabb úszik, és onnan figyeli kicsinyét. Az ember még jobban szereti ezt tenni. Igaz, mostanában egyes kismamák vagy kispapák inkább a fülükhöz tapadó telefonhoz ragaszkodnak, mint a gyerek kézen fogásához, de hála istennek azért a nagy többség még mindig óvja, szereti csemetéjét. Sokszor azonban nem tudjuk, hol is van az a bizonyos időpont, életkor, amikor elengedhetjük és el is kell engednünk a kezüket.

Kezdjük az elején! Totyogós korában azért fogjuk gyermekünk kezét, mert támogatjuk első lépéseinél, külső egyensúlyt adunk neki, hogy testének dimenzióit megszokja. Főleg az elején, amikor járni tanul, s közben intenzíven növekszik is. Egyik héten még nem látott fel az asztalra, a másik héten már mutatja, hogy mi van az asztalon.

A kézen fogást, mely igen fontos a szülő-gyermek kapcsolatban, már teljesen helyettesíti egy póráz az anya és a sétáló gyermeke között egyes modern országokban. Ez a póráz nem engedi a gyereket egy méternél távolabb az anyától, ám mégis megengedi a minimális kószálás lehetőségét. Ezt a módszert személy szerint eléggé embertelennek tartom, hiszen sok ilyen esetben látom, hogy a babakocsihoz pórázzal kötött nagyobb gyermek szenved, és mindenféle hiszti technikákat próbál bevetni, de az anya csak telefonál tovább. Ezek a gyerekek még nem olyan nagyok, hogy szabadon lehetne engedni őket, hisz kiszaladnának az autó elé. Ők csak néha érinthetik az anyjukat, aki lehet, hogy telefonnal a kezében megy végig az utcán, miközben két vagy több gyermekével „sétál”. Itt nincs már meg az a lelki kapcsolat, mint a kézen fogásnál.

Fontos az anyai, apai, nagyszülői kézfogás a totyogós korban: a kéz melege által adott lelki kapcsolat útján bátorítást és szeretetet kap. Emellett megtanul a gyermek járni is.

Nagyon fontos, hogy a járás nemcsak a két lábon járást jelenti, hanem az életben való eligazodást is reprezentálni fogja idővel. Ha ez a kézen fogós szakasz kimarad, amikor példát mutatunk, akkor lehet, hogy a gyermek nem fog tudni megfelelően eligazodni felnőtt korában az életben.

A járástanuló szakaszt követően van még egy jelentős lépés, az óvodás kor, amikor (tudat alatt) főleg a mi sebességünkre szeretnénk tanítani gyermekünket, és emellett természetesen óvni a járműforgalomban.

A legnehezebb része a gyermekünkkel való kapcsolatunknak, amikor ő kezdi elengedni a mi kezünket, ami lelkileg fáj nekünk, szülőknek. Először azért teszi ezt a gyermek, mert szabadon szeretne szaladni, később mert az óvodában, iskolában figyel arra is, hogy a társai mit szólnak. Ekkor ő már önálló szeretne lenni. Mi tudjuk vagy hisszük, hogy még nem lehet elengedni őt.

Belül érezzük, hogy előbb vagy utóbb el kell engednünk gyermekünk kezét.

A gyermek járástanulása mellett a világról kívülről mindent megtanítunk neki. Azt, hogy hogyan fésülködjön, miként és mit egyen, hogyan öltözzön stb., viszont egyet nem tanítunk meg, hogy ő hogyan működik belül. A lelke működését, a szelleme örök kincsestárát néha teljesen elfeledjük megemlíteni neki. Persze nem magas pszichológiára kell oktatni, hanem gyermeknyelvre lefordított szép gondolatokkal tudjuk vezetni lelki önmaga felé. A járástanulás mellett ez a legfontosabb. Segíteni önbizalmának kiépülését. Ha ne adj isten bármi csapás által a tárgyait, a társadalmi biztonságát elveszítené is, lelki ereje és szellemi kincsei megmaradnak, hogy mindent újra tudjon kezdeni. Ám ha ő nem ismeri ezt a kincses tartalékot, akkor vissza fog szaladni hozzánk akár még felnőttként is, hogy fogjuk meg a kezét, bármilyen idősek is leszünk. Ez akkor már fájni fog a gyereknek és a szülőnek is. Ez pedig a megfelelő időben elengedett gyermekkori kézhez vezethető vissza.

Gyermekkorában csemeténk kezét elengedni a megfelelő időben nekünk kell kezdeményeznünk, mielőtt ő kezdeményezné. Ám még a sétálós időszakban dicsérjük sokat gyermekünket, és tanítsuk meg a lelke erejére és szelleme szépségére! Hisz addig is rá figyelünk, amikor jó szót szólunk hozzá. Az egészséges önbizalommal máris jobb dolga lesz egész itteni földi életében.

Addig fogd a kezét, amíg lehet és kell, és utána engedd is el, tanítsd meg neki is, hogy ő is elengedje a tiédet!

Az apa-, de sok esetben az anya-gyermek kapcsolatot is gyönyörűen reprezentálja Zorán dala.

A tartalma nagyjából: amíg pici a gyerek, az apának dolgoznia, futkosnia kell, ezért nem ér rá a gyermekével törődni, focizni. Aztán amikor pár évvel később ideje és igénye lenne rá, hogy gyermekével foglalkozzon, akkorra a gyerek nő ki az apával való focizás időszakából. Az apa hiába is kéri, hisz az az idő már elmúlt.

http://www.youtube.com/watch?v=V-AgV6ciitk

 

 

Oldal: Fogjam vagy elengedjem a kezét a gyereknek? lapjának a címét
Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán - © 2008 - 2024 - ujaranykor.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat